Egy kis alvás után ismét úton

Jó reggelt!
 Hát a tegnapi nap érdekesen alakult. A végére nagyon elfáradtunk, egy feladat híjján viszont a hátralévőket teljesítettük. Voltunk egy francia kis városkában, Bras-ban, ahol a helyi vendéglátóipari egységben erősitettük a francia-magyar barátságot és helyi fiatalokkal italoztunk (kivéve a sofőrök) egy kicsit.

Amikor odaértünk, már emelkedett hangulatban volt a társaság, de nagyon barátságosan és érdeklődöen fogadtak minket. Egy idő után (miközben az egyik barátjuk már a pulton aludt :)) hatalmas hangerővel kellett velük közösen üvölteni, a "hip-hip hurray" kiáltást. Hogy miért, fogalmunk sincs, mivel természetesen nem beszéltek angolul, de az biztos, hogy nekik ez jó volt, mert kb 2 percenként megismételték. A kocsma melletti helyi pizzériából vettünk 3 pizzát, ezt megettük, aztán indultunk is tovább. Sümegi barátunk otthagyta azért a névjegyét, és felragasztott egy magyar 1000 Ft-ost a pultra.
Igazából itt annyira jól éreztük magunkat, hogy teljesen belelkesültünk, és itt döntöttük el, hogy akkor végigcsináljuk a feladatokat. Mindez kb este 10 körül lehetett, és a célba kettőkor értünk.

Elfoglaltuk az előre lefoglalt szobákat, majd gyorsan aludtunk sokat, ugyanis fél négykor már keltünk. Leadtuk az előző napi menetlevelet és TC-t, majd volt egy eligaztás és már rajtoltunk is. Ma 1012 km vár ránk, a napi limitidő 14 óra. Mi 5 45-kor rajtoltunk, tehát 3/4 8-ra kell beérnünk elvileg. A tervünk természetesen az, hogy biztonsággal elérjük a kompot, és ehhez mérten a lehető legtöbb feladatot megcsináljuk. Maximum este 10-ig vehetjük át a boarding pass-okat, és a komp éjfélkor fut ki. A hajózás alatt biztosan nem lesz műholdas követésünk, mivel az autóink a hajó gyomrában lesznek.
Napközben, ha el nem alszunk :), még jelentkezünk...

Thanks for sharing your tip!

Thanks for sharing your tip! This is very PW0-104 important in daily activities and in doing physical task. I really appreciate VCP-410 your way of presenting such a excellent suggestion. I want more and SK0-002 i will come back here to see more updates in future SY0-201 as well.my best wishes for you always so keep it up.regards regards

Laza este!

Gondolom rátok fért és jól esett egy kis "elhajlás" az nagy francia estében! Mindent bele!

vizkapa képe

gyanús

is volt hogy annyi ideig számoljátok a falevelet azon a kis helyen:)

Na nyomd a gázt, majd a kompon alszotok.

Atyád

vizkapa